Karácsonyék a HÉV-ekre nem küldenek fővárosi rendészeket
Idén januártól a BKK járatain dolgoznak ugyan rendészek, de mindössze 75-en, Vitézy Dávid korábban 200 fővel kívánta felállítani a csoportot.
A dalt Marik Laura énekes, zenetanár tanította meg a gyerekeknek.
Marik Laura újabb videóval robbantotta fel az internetet. Az énekes, zenetanár egyik legfrissebb videójában az látható, hogy valahol
Afrikában 8-10 év körüli gyerekeknek a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dal tanította meg.
Először eldúdolta az osztálynak a dallamot, majd a szöveget felírta a táblára, ahonnan a gyerekek leolvashatták azt. A videó tanúsága szerint a kicsiken nem fogott ki ez a néhány magyar szó, jól elboldogultak ezzel a néhány sorral.
A felvétel legvégén pedig helyet kapott egy ajándékprodukció is. A kisfiúk és kislányok egy helyi, afrikai dallal örvendeztették meg alkalmi tanárnénijüket.
A felvételt alább tekinthetik meg:
Marik Laura korábban azzal várt ismertté a közösségi médiában, hogy azzal dobta fel egy itthoni énekóráját, hogy népszerű papdalokat énekeltetett tanítványaival:
Nyitókép: Képernyőfotó